A Ratkó korszak

2010 május 9. | Szerző: kispapa51 |

Nos, akkor most jöjjön egy kis History:

Rájöttem: nekünk ma, 2010-ben – az összes gazdasági válság, és gyurcsányi mszp-szdsz  rombolás ellenére – nagyon jó dolgunk van!

Ugyanis beültem az Egyetemi Könyvtárba, és megnéztem mit írtak majdnem hatvan éve, születésem napján – 1951 március 1-én, csütörtökön az újságok:

Az akkori kötelező pártlap (a „Népszabadság” elődje) a „Szabad Nép” fejlécén ott virít a szocializmus időszakának obligát, internacionalista jelmondata: „Világ proletárjai egyesüljetek!”

Tombol a személyi kultusz. A teljhatalmú pártvezér a kis kopasz Rákosi Mátyás. Éppen ekkor zajlik az aktuális szocialista párt, a Magyar Dolgozók Pártjának II. kongresszusa.

A címlapon „Gerő Ernő elvtárs, a párt főtitkárhelyettesének beszéde a kongresszus 4. napján:

Az ötéves terv első évének eredményei.

Lelkes, hosszan-tartó taps és üdvözlés közepette lépett a szónoki emelvényre Gerő elvtárs” – Hihetetlen, milyen lelkesen tapsoltak akkoriban (parancsszóra). Gerő elvtárs beszédében hosszasan taglalta, hogy az ötéves tervet (volt egy ilyen cigi is akkoriban), szinte valamennyi területen túlszárnyalták.

„Vass Istvánné elvtársnő kongresszusi felszólalása:

A Magyar Nők Demokratikus Szövetségének fő feladata, hogy a nők nagy tömegét bevonja a termelésbe. Egyesek felvetik, hogy nem való nőknek a komoly fizikai munka. A magyar nők, a szovjet nők példája nyomán, a technika fejlődését kihasználva, megcáfolták ezt a maradi és fejlődésünket gátló álláspontot azzal, hogy egymás után jelennek meg olyan munkahelyeken ahol azelőtt nőket nem lehetett találni. Például esztergályos, lakatos, olvasztár, kőműves, csillés, traktorista, stb.” – Az emancipuncipáció tehát már akkor megkezdődött. Szegény nők, biztosan arra vágytak, hogy a gyárban robotoljanak kora hajnaltól délutánig, utána pedig otthon, a „második műszakban” főzzenek, mossanak, takarítsanak, gyereket neveljenek.

„Pióker Ignác az Egyesült Izzó sztahanovista gyalusa:

Addig nem nyugszom, míg műhelyünk gyalusait sztahanovista csoporttá nem nevelem.” – Mint tudjuk, a szovjet Sztahanov élmunkás kezdeményezésére munkaverseny indult a szocialista országokban azért, hogy a központilag megállapított teljesítménynormát (100%) a munkások túlteljesítsék, különböző „önkéntes” felajánlások során.

„Röder Béla sztahanovista gyorsvágó esztergályos a Rákosi Mátyás Szerszámgépgyárban érte el az egyéni versenyben a legnagyobb eredményt, 1440%-ot, kongresszusi őrségben!” – Hogy imádhatták a kollegái Röder Bélát. Ha egyáltalán létezett ilyen nevű munkás, és nem szocialista propaganda volt az egész. Gondoljunk csak bele. „kongresszusi őrségben” érte el Béla ezt az óriási eredményt, ami azt jelentette, hogy a Pártkongresszus és „szeretett vezérünk és édesapánk” Rákosi Mátyás tiszteletére nem ment haza, hanem esztergált ameddig bírta, késő estig és kommunista szombaton is.

„Csorpák Jánosné elvtársnő (Orosháza): A mi szövetkezetünket nem adjuk senkinek!” – Mi ez a hülyeség? Nem valószínű, hogy bárki is el akarta volna ragadni tőle…

„Én az orosházi Tsz. 177 tagjának harcos üdvözletét tolmácsolom. Kérték, hogy mondjam el Rákosi elvtársnak, hogy köszönik, hogy Tsz-ben dolgozhatnak, mert ez biztosítja boldog jövőnket. – Csorpákné elvtársnőnek a boldog jövőnél a meghatottságtól elakad a szava. – Csak bátran, bátran – bíztatja Rákosi elvtárs.” – Akkor, amikor arról lehetett hallani, hogy az éppen csak kiosztott földeket, és állatokat szovjet kolhozok mintájára, Tsz-be erőszakolták, hogy mondhatott ilyen beszédet egy parasztasszony? Megfélemlítették? Hitt benne? Vagy megvesztegették? Valószínűleg azon kevesek közé tartozott, aki olyan kiváltságokat kapott, amitől hinni kezdett benne, továbbá valakik megírták neki mit kell elmondania. Különben nehezen hihető el egy egyszerű asszony szájából a következő mondatok: 

„Csorpákné elvtársnő keze ökölbe szorul, úgy kiáltja: Nekünk szabadság kell és ezt meg fogjuk védeni az imperialistáktól! (hatalmas taps)” – Hol volt Orosházán imperialista? Esetleg a másként gondolkodók…

Rónai Sándor elvtárs beszédéből végre megtudhatjuk, miért nem volt szükség több pártra, és miért sokkal jobb az egypártrendszer:

„…csak a Moszkvából érkezett rádió-felvilágosítás alapján kezdtünk el sokan gondolkozni, hogy nem jó az az út, amelyen járunk, harcunkban nem vezethet eredményre, ha a munkásosztály két pártba van szervezve. De még mindig nem tudtuk magunkat elszakítani a szociáldemokrata párttól, nemcsak a baráti kapcsolatok és egyéb hasonló szálak miatt, hanem főként azért, mert nem ismertük Lenin és Sztálin tanításait. Csak amikor a dicső Szovjet Hadsereg felszabadított bennünket, és amikor Rákosi elvtárs és kommunista elvtársaink kezdték felnyitni a szemünket, akkor kezdtük világosan látni hibáinkat és hiányosságainkat. Mert akkor már világosan láttuk, hogy csak akkor győzhetünk, ha szorosan összeforrva, egy pártban folytatjuk a harcot. Rákosi tanácsai és felvilágosításai, a Kommunista Párt támogatása nélkül nem tudtuk volna a szociáldemokrata párt árulóival szemben, aránylag rövid idő alatt, a harcot sikerrel befejezni.” – Világos. Akiknek más nézeteik voltak, vagy mást akartak, mint a kommunisták – mint például a szociáldemokraták – azok árulók, és azokat likvidálni kell. Ne kelljen állandóan vitatkozni velük…

„Több kulák ellen indult eljárás, engedély nélküli sertésvágás („feketevágás”) miatt.” – Ez volt az az időszak, amikor még egy keményebb viccet is úgy lehetett csak elmondani, hogy előtte az ember alaposan körülnézett. Így aztán egy disznóölést suttyomban végezni, nem lehetett könnyű.

„Jutalmat kapnak a feketevágások leleplezői! Az élelmezési miniszter jutalomban részesíti az engedély nélküli állatvágások felderítőit. Az elkobzott állat értékének 5%-át kapják a bejelentők.” – Legalizálva van a besúgás. Most már érdemes a nem szimpatikus szomszédokat figyelni.

„Major Tamás színművész elvtárs: Rákosi elvtárs beszámolójában megjelölte a magyar művészek útját is. Jó utat választottunk, amikor a Szovjetunió drámairodalmából és művészetéből tanultunk! ” – Major elvtárs, – akit egyébként, mint színészt nagyon kedvelek – mint a szövegből kiderül, akkoriban kicsit összekeverte az orosz és a szovjet színműveket.

A kongresszuson a mártírhalált halt későbbi miniszterelnökünk Nagy Imre, a Központi Vezetőség tagja, – aki akkor még hitt a szocializmusban – felszólalt.

„Egy év alatt majdnem a duplájára, 420 ezerről 800 ezerre nőtt a Magyar-Szovjet Társaság tagjainak a száma – mondta Kakuk Józsefné az MSZT titkára. Ez a siker azonban nincsen arányban dolgozóinknak a Szovjetunió iránti egyre növekvő szeretetével.” – Biztosan ide is nagy barátsággal hajtották be a népeket: – ha nem lépsz be, ki vagy rúgva!

A kongresszuson más országok kommunista pártjainak küldöttségei is részt vettek – persze nem lehetett nehéz egy nyugati ország kényelmében, demokráciájában, biztonságában élve ellenzéki kommunistának lenni. Mint tudjuk, ezeket a kapitalista országokban megtűrt kommunista pártokat a Szovjetunió pénzelte.

„A Spanyol Kommunista Párt főtitkára Dolores Ibarruri hangsúlyozta: győzni fogunk a Franco rendszer ellen.”

„Joanisz Joanidosz a Görög Kommunista Párt küldötte kijelentette: a jelenlegi monarcho-fasiszta rendszer nem töri meg a görög népet.”

 „A jugoszláv forradalmi emigránsok küldötte: a jugoszláv nép nem lesz az amerikai-angol gyarmatosítók és bérenceik rabja.” – Írja a Szabad Nép. Nem olyan régen történt ugyanis, hogy Tito nem volt hajlandó Sztálin utasításait – Rákosihoz hasonlóan -szolgai módon teljesíteni, és irányításával Jugoszlávia „kiugrott” a szocialista táborból, és önálló „külön-utas” szocializmust valósított meg. Ettől kezdve Titót a kommunista sajtó csak „láncos kutyának” nevezte, és azt állította, hogy lepaktált az amerikai, angol „gyarmatosítókkal”.

„Magas kitüntetést kaptak a Koreában dolgozó magyar egészségügyi csoport tagjai.” – Ekkor zajlott ugyanis az amerikai-koreai háború. A koreaiak Kim Ir Szen kommunista főtitkár vezetésével harcoltak az amerikaiak támogatta dél koreaiak ellen. Az amerikaiak sok helyen ott voltak, és egy értelmetlen háborút vívtak a koreaiakkal, (majd később Vietnamban). Az eredményt sajnos ma is látjuk: Egy két részre szakadt Korea, az északi felében a világ legkeményebb kommunista diktatúrájával, atomfenyegetéssel.

Rákosi 1950-ben egy egész kórházat ajándékozott a koreai népnek, amely még ma is működik, az akkor ajándékozott készülékekkel (!)– el lehet képzelni ezek után milyen észak-Koreában az egészségügyi színvonal, ahol ma Kim Ir Szen fia, Kim Dzsong Il a diktátor.

Érdekes az a hír is, amely szerint „Koreában, kínai önkéntesek légvédelmi tüzérsége lelőtt egy F-80-as és egy F-84-es amerikai vadászgépet.” – Ezek szerint Kína is bekapcsolódott az amerikaiak ellen a koreai háborúba.

„Kubai tisztek és katonák megtagadták, hogy Koreába menjenek. A latin-amerikai országban erősödik a tiltakozó mozgalom a csapatok Koreába küldése ellen. Az utóbbi napokban több kubai tisztet letartóztattak, mert megtagadták, hogy az amerikai csapatokkal Koreába menjenek.” – 1951-ben Kuba még erősen az Egyesült Államok hatása alatt állt, Batista bábkormányának segítségével. Eggyel több indok volt, amiért Castro és Che Guevara később 1956 decemberében elindíthatta forradalmát, ugyancsak szocialista államot hozva létre, amely még ma is tartja magát.

„Johann Koplening elvtárs az Osztrák Kommunista Párt küldötte: a magyar népi demokrácia felemelkedése serkentőleg hat az osztrák kommunisták küzdelmére.” – Ahelyett, hogy inkább Ausztria felemelkedése hatott volna serkentően ránk…

Ugyanígy a svájci, a francia, az angol, a belga, és a holland Kommunista párt  képviselői is rendesen benyaltak Rákosiéknak.

„Úttörők üdvözlik a kongresszust: Tudjuk, hogy Sztálin elvtárs, minden gyermek édesapja, őrködik felettünk.” – az ifjúság is már be volt idomítva.

A felszólalások között természetesen nem volt olyan, amely ne hangsúlyozta volna, hogy a „Szovjetunió 33 éves tapasztalata megmutatta a szocializmus fölényét a kapitalista rendszer fölött.”

A kongresszus levelet intézett Ioszif Viszarionovics (Dzsugasvilli) Sztálinhoz: „Drága Sztálin elvtárs! Forró szeretettel üdvözöljük Önt, az emberiség vezérét, a magyar nép igaz barátját. Lenyűgöz bennünket, ahogy az Ön lángeszű irányítása mellett a Szovjetunió Bolsevik Pártja és a szovjet nép hatalmas lelkesedéssel és eredményekkel építi a kommunista társadalmat. Újra meg újra Ön felé és a nagy szovjet nép felé szállnak gondolataink. Befejeztük népgazdaságunk újjáépítését, és megkezdtük hazánk szocialista iparosítását. Az új világháború kirobbantásán mesterkedő, támadó amerikai imperialisták a mi békénket és szabadságunkat is fenyegetik. Zsoldjukba fogadták a déli határainkon fegyverét csörtető Tito-bandát, és feltámasztják a magyar nép ősi ellenségét, a német militarizmust. Ezért erősek akarunk lenni, mert megszívleltük az Ön tanítását, hogy a gyengéket verik. Megfogadjuk, hogy az Ön legjobb magyar tanítványának Rákosi Mátyás elvtársnak biztos kezű vezetésével a Szovjet Kommunista Párt nyomdokain fogunk haladni és harcolni a végső győzelemért!” – Húha, ez aztán a nyalás drága Sztálin elvtásnak, aki legkevesebb tízmillió embert tett el láb alól. Az általa előidézett ukrajnai éhínségről, népirtásról és Katynról nem is beszélve…

„Az SZKP határozata a 4. Általános árleszállításról: Újabb 10-22%-al csökkentették a tömegszükségleti cikkek árát a Szovjetunióban. A szocializmus felsőbbrendűségét mi sem bizonyítja jobban, minthogy a kapitalista országokban állandó infláció mellett növekednek az árak, addig a szocialista országokban folyamatosan csökkenek.”

A tudományos tézisek szerint a szocializmusban a „mindenkinek munkája szerint”, az ezt követő kommunizmusban, pedig a „mindenkinek szükségletei szerint” elv alapján történik majd az anyagi javak elosztása. Sőt – milyen utópia – a kommunizmus teljes felépítése után már a közszükségleti cikkeket ingyen lehet majd kapni – szólt a tanítás…

A Szovjetunióban valóban kipróbálták a kommunizmust: egy ideig kísérletképpen ingyen adták a gyufát – mire az utcák tele lettek szétdobált gyufával, – teljesen értéktelenné vált, mire sürgősen visszavonták a rendeletet. A kommunizmus kísérlete már akkor megbukott.

„A Szovjetunióban az idei költségvetés 66%-át a népgazdaság, a kultúra fejlesztésére, és a dolgozók jólétének növelésére fordítják.” – Tehát – megfordítva – a költségvetés 34%-a katonai kiadásokra megy!

„Szovjet biológusok meghódítják az Észak jeges területek pusztaságait az élet számára! Most azt a gyakorlati célt tűzték ki, hogy a szubtrópusi növények határát észak felé tolják, és olyan helyeken is meghonosítsák a citrusfélék (citrom, narancs) termesztését, ahol ez régebben lehetetlennek látszott.” – Ezt nálunk is megpróbálták – ahogy a „Tanú” című filmben is láttuk a magyar citromízű narancsot – csak éppen azt nem vették figyelembe, hogy az évi napsütéses órák száma nálunk nem elegendő ezeknek a gyümölcsöknek.

„A tömbmegbízottak osszák ki a vaj-, cukor-, liszt-, zsiradék-, és szappanjegyeket!” – ne felejtsük el Magyarországon akkor jegyrendszer volt. Amint olvasom egy négytagú család, például havonta 3,7 kg cukrot, és 6,5 kiló lisztet kapott jegyre. Ez tulajdonképpen egész tisztességes mennyiség volt. Ha jól meggondolom most én egy egész év alatt nem használok el ennyit. De akkoriban csak ez volt. Valóban óriási eredmény, hogy a jegyre adott élelmiszeren kívül is lehetett már akkor néhány alapvető élelmiszert, „szabad árut” is vásárolni. Például a cukor kilóját 12 forintért, lisztet 5 forintért.

Persze ezért a parasztoknak nem kis beszolgáltatási kötelezettséget kellett teljesíteniük:

„Az Elnöki Tanács rendelete az 1951.-évi állami begyűjtésről:

1.     Termény-, és állatbeadás: 6 kg búza/hold/aranykorona. A hiányzó rész napraforgómaggal, árpával, zabbal, kukoricával kipótolható.

2.     Baromfi-, és tojásbeadás: 2 kg baromfi (legalább 40%-a hízott állat kell legyen) és 24 tojás / 800 négyszögöl. Továbbá tejbeadási kötelezettség.

A beadási tervet teljesítő illetve túlteljesítő községeket külön iparcikkellátásban kell részesíteni. Az a termelő, aki beadási kötelezettségét szándékosan, saját hibájából nem teljesíti, a közellátás érdekeit súlyosan veszélyeztető bűncselekményt követ el, és 5 évig terjedő börtönnel büntethető.”

Az újságban rendszeresen ismétlődnek olyan kifejezések, mint „hivatásos sorban állók, osztályellenség, rémhírterjesztők, áruhalmozók, háborús gyújtogatók”, valamint hogy „az osztályharc folyamatosan éleződik”, és „nincs a világon olyan erő mely, szétszakíthatná a szovjet és magyar nép megbonthatatlan barátságát!”.

„Ratkó Anna elvtársnő a közegészségügy feladatairól beszélt”. Nos, Ratkó elvtársnő, később egészségügyi miniszter lett, és az ő nevéhez fűződik a születések számának ugrásszerű megugrása, – a „Ratkó-korszak” – az abortusz megszigorításával, és a csecsemőgondozás támogatásával.

Végül megválasztották a Párt Központi Vezetőségét, akik között ott volt Apró Antal (akinek a leszármazottja Gyurcsány felesége), Farkas Mihály (honvédelmi miniszter), Kádár János, Kállai Gyula (később miniszterelnök), Nagy Imre, Péter Gábor (a KGB vezetője), Piros László (belügyminiszter), Ratkó Anna (egészségügy-miniszter), Révai József (kulturális miniszter).

Rákosi elvtárs beszéde a kongresszus végén: „…amilyen egyetértéssel helyeselték az elvtársak a tennivalókat, ugyanolyan egységesen hajtsuk is végre azokat! – mint a vihar úgy tört ki a lelkesedés. Harci tűz csillogott a szemekben, zúgott a hurrá, újra és újra felzúgott a taps. Hosszú percekig ünnepelték Sztálin elvtársat, a világ dolgozóinak vezérét, és Rákosi elvtársat, népünk legnagyobb fiát. A szónok felé áradó odaadó szeretet mintha csak arra tett volna fogadalmat, hogy a küldöttek magukévá teszik Rákosi elvtárs befejező szavait, és szilárd akarattal végrehajtják a megszabott feladatokat. – Előre a szocializmus útján új sikerek, új győzelmek felé! – a terem felállva tapsol, zúg, zeng az éljen. Elemi erővel árad végig a termen a lelkesedés, harsog, mint a tenger, körülöleli az elnöki emelvényt. Gyermekek szeretik így az apjukat, aki nevelte és oltalmazta őket. Milliók legforróbb érzését visszhangozzák a küldöttek, amikor azt kiáltják: Éljen a Párt! Éljen Rákosi! Sztálinnal a békéért! – az ünneplés nem akar elülni. Mint a szikra csapódik át a legmagasabbra fokozódó lelkesedés a hatalmas terem egyik sarkából a másikba, hol itt, hol ott hangzik fel újra a hurrá, az éljen és a taps. – Éljen a népi hadsereg! – harsan fel a kiáltás. Kim Ír Szen, Mao Ce Tung neve visszhangzik a teremben. Füttyszó süvít, a gyűlölet és megvetés füttye: Vesszen Tito! – zúgja a kongresszus. A gyűlölet szava után ismét a szereteté következik. Újra a Párt, Rákosi, Sztálin neve hangzik el. Ez az ünneplés már fogadalom, ígéret arra, hogy milyen lelkesedéssel és erővel indul neki népünk az új feladatok végrehajtásának. Majd, végül elemi erővel felzúg az Internacionálé.” – Nos, egy kis ízelítő az akkori „spontán” szocialista lelkesedésből…

„A szeretet és hála ajándékai: A bányászszakszervezet székházában állították ki a kongresszusnak és Rákosi elvtársnak küldött ajándékok egy részét. Hímzések,

üvegek, porcelánok, fafaragások, sok-sok kicsi gép. Sok gyönyörű munka. Akik készítették nem művészek. Azért tudtak olyant alkotni amilyent talán soha, mert a kezüket mindennél hatalmasabb erő – a Párt, Rákosi elvtárs iránti forró, nagy szeretet irányította. Az ajándékküldők szívüket is elküldték, beszéljenek helyettük, mondják el a Pártnak, Rákosi elvtársnak forró szeretetüket. „Éljen Rákosi Mátyás!” – ezeket a szeretett szavakat horgolta a terítőbe féltő gonddal, özvegy Tertos Jánosné, sok-sok éjszakába nyúló napon. – „Boldog vagyok, hogy nagy vezetőnknek hálámat és szeretetemet sikerült kinyilvánítani.” A nagykanizsaiak ajándéka a szovjet emlékmű csontból készült kicsinyített mása. A szabadságunkért vérüket áldozó szovjet hősök iránti soha el nem múló háláról beszél az a nagy türelem, amivel a pár centiméteres alakokat kifaragták az emlékművön. Alig lehet eljönni a sok, kedves ajándékkal telerakott asztaltól, amelyen egy tábla hirdeti – „az úttörő pajtások ajándékai”. Gyermeki szívük minden szeretetével teleírt levelek, kis babák, terítők vannak itt. A ságújfalui úttörőcsapat hímzett törülközőt küldött: „Drága Rákosi pajtás! Fogadja ezt a díszített törülközőt olyan szeretettel, amilyen melegséggel mi készítettük Önnek!” A Párt és Rákosi elvtárs iránti szeretet ezer és ezer megnyilvánulása szinte élettel tölti meg ezeket az ajándékokat.”

„A békekölcsön jegyzésében dolgozó népünk hatalmas tömegei vettek részt. Népi demokráciánk a kölcsönkapott pénzt a dolgozó nép javára, a béke védelmére, a szocializmus építésére használja fel. A békekölcsön kötvényeinek visszafizetését nyereménysorsolással kötik össze.” – Szüleim is „önkéntesen” vásároltak ilyen kötvényeket, és mire visszafizették filléreket kaptak érte.

Más: „A Különös házasság című új magyar színes film is bemutatja hogy a szocializmus útjára lépett magyar filmgyártás egyre merészebb és nagyvonalúbb témákhoz nyúl.” – Ki tudja, mi lehetett előtte, ha Mikszáth műve már merészségnek számított…

„Knizsanyik Jánosné levele katonafiához: …Amikor először megláttam Rákosi elvtársat, az örömtől könny hullott a szememből. Láttam, hogy ő is olyan  boldog volt mint mi, és tapssal jött közénk. Itt mindenki a békét kiálltja. Örülünk apáddal együtt, hogy a néphadseregnek 3 katonát adhatunk. Nem hallgathatom el a kis úttörőket sem, akik eljöttek üdvözölni a kongresszust. Itt van a kis Józsikám is, aki olyan sokszor elmondta már, hogy – anyukám én azért szeretek tanulni, hogy Rákosi pajtásnak igazi katonája lehessek!” – Ezeket a cikkeket valószínűleg erre szakosodott, személyi kultuszgerjesztő, talpnyaló újságírók írták. Akárcsak a következőt:

„Egy kongresszusi küldött első napja otthon:

Láttam Rákosi elvtársat, és nem tudtam betelni a nézéssel. A beszédek közben is mindig őt kerestem a szememmel, és a folyósón is mindig úgy intéztem, hogy a közelében lehessek. Évek óta vágytam arra, hogy személyesen láthassam, de mi tagadás most személyesen is szerettem volna beszélni vele. Valahányszor a folyósón nagy csoportosulást láttam, siettem oda. Csak néztem, hogy fogják körül, hogy válaszolnak szívdobogva a kérdéseire, és csak irigykedtem, be kell vallani. Más szemmel látom most a világot most, mint mikor elmentem a kongresszusra. Kovács Mihály karcagi párttitkár”

Egy kis matek:

„1949-hez képest 500%-kal emelkedett a bölcsődei férőhelyek száma!”

„1945-ben 52 szülőotthon volt, 1954-re 155 lesz!”

„1949-ben 5 ezer traktor volt az országban, 1951-ben már 27 ezer!”

„1944-ben 80 ezer ember evett a munkahelyén, 1951-re már a tízszerese, 800 ezer dolgozó számára biztosítjuk az üzemi étkeztetést!”

El kell ismerni, ezek valóban szép eredmények.

„A vas és acél országává váltunk:

Acéltermelés: 1938-ban 650 ezer tonna, 1949-ben 860 ezer tonna, a felemelt terv alapján 1954-ben már 2millió 200 ezer tonna acélt fogunk termelni!

1938-ban az ipar részesedése a gazdaságból 53% volt, 1954-ben, az ötéves terv végére ez az arány 80% lesz!” – Hej, ha tudták volna, hogy mégse leszünk a vas és acél országa…

Néhány érdekesség az 1951. évi Kossuth díjasok közül:

„Képzőművészet:

Zádor István festőművész – Rákosi Mátyás portréjáért, és 12 orosz novella illusztrációjáért.

Pór Bertalan – Sztálin portréjáért.

Ék Sándor – Rákosi portréjáért, és a „Felszabadulás” című festményért.”

Irigylésre méltó hír a tengerentúlról:

„Washingtonban megünnepelték a Marshall terv 3. évfordulóját!” – Ha egy kicsit nyugatabbra vagyunk, illetve tőlünk is kivonulnak az oroszok, mint a szomszédos Ausztriából, – mi is részesülhettünk volna a nyugati országok háború utáni felemelkedését segítő amerikai pénzügyi segélyből. Így azonban a szovjet testvér valamennyi szocialista országnak megtiltotta az amerikai tervben való részvételt.  

Végül egy érdekes adat:

„Kína, 475 millió lakossal gyarapítja a szocialista tábort.” – Írja a Népszava. Ma pedig több mint 1 milliárd 300 millió kínai él. Tehát közel 50 év alatt megháromszorozódott a kínaiak száma! Mi lesz újabb 50 év múlva?

Egy kis ízelítő az 1951 évi márciusi moziműsorból a „Népszava” hasábjain: „Felszabadult Kína, Szabad német ifjúság, Patyomkin páncélos, A kínai nép győzelme, Berlin eleste, Vihar Grúziában”. A Híradó mozi műsorán: „Szovjet parasztküldöttség Magyarországon”, és „Dicsőség Leninnek” című filmek. Hétvégi, gyermekeknek szóló matinéműsor: „Ifjú gárda, Szibériai rapszódia, Halló Moszkva!” – Rendkívül szegényes a választék szovjet filmekből.

Végül, böngésszünk a Kossuth rádió változatos műsorában:

5.45 óra – A kongresszusi verseny hírei, 6.20-Szovjet dalok, 6.45-A kongresszusi verseny híradója, 14.10-Úttörő híradó, 16.20-Orosz nyelvlecke, 17.40-A micsurini biológia hatása Magyarországon, 18.00-Termelőszövetkezeti mozgalmunk időszerű kérdései, 20.30-Szovjet tánczene, 21.00-Ünnepi hangverseny az MDP kongresszusa alkalmából…

Állítólag amikor az ötvenes években egy faluban filmet forgattak, mely a régi világban játszódott, és az egyik felvételkor csendőrjárőr ment át a falun, az öregasszonyok kisereglettek és megkérdezték:

– Visszajöttek, kedves?

Ilyen versikék jártak szájról szájra:

„Nincs ki minket romba döntsön,

 fegyverünk a békekölcsön!”

„E hant alatt fekszik Rajk László,

Akit megfojtott a vörös zászló.

Akkor lesz e hazán békesség és áldás,

Ha mellette fekszik majd Rákosi Mátyás.”

A rendszer nagy ellensége volt a szabadidőnek. Nyilván attól tartottak, hogy szabadidejükben az emberek „összevissza” gondolkodnak, rendszerellenes pusmogást művelnek és szervezkednek. Ezt megakadályozandó nem győztek a szabadidő kitöltésére programokat szervezni. A Szabad Nép-félórán kívül – amikor a párt napilapjából tartottak felolvasásokat – voltak szemináriumok a végtelenségig, énekkar, falujárás, vasgyűjtés…

Végül egy akkori vicc: Rákosi elvtárs álruhában, kalapban a nép közé megy, hogy meggyőződjön arról, mennyire szeretik őt. Beül egy moziba, ahol amint elkezdődik a híradó, és megjelenik a vásznon Rákosi, a mozi közönsége felpattan, ütemesen tapsolni kezd és ritmikusan élteti őt. Rákosi persze szerényen ülve marad. Mire odahajol hozzá a szomszédja: „Mondja, emiatt akar maga Recskre kerülni?”