A búr háború kommandói
A búr háború már csak azért is érdekes, mert itt tanultunk meg olyan új
fogalmakat, mint a gerillaharc, a kommandó vagy a koncentrációs tábor.
De hogy is történt?
Az 1800-as évek végén a búr Transvaal adta a világ aranytermelésének
több mint 27%-át, amivel kezdett gazdaságilag a szomszédos brit
fennhatóságú Fokföld fölé nőni. Megkezdődött az iparosítás,
vasútvonalat kezdtek kiépíteni, s olyan nagyszámú szerencsevadász
szállta meg a térséget, hogy az aranyásótáborból pillanatok alatt
ötvenezer lakosú város lett – Johannesburg. Ez a britek figyelmét sem
kerülte el és a két fél között összetűzésekre került sor. Az első búr
háborúban (1880-81) az angolok vereséget szenvedtek Majubánál, és a
transvaali búrok kivívták önállóságukat.
1890-ben azonban a britek a gyarmatosításáról elhíresült Rhodest tették
meg Fokföld miniszterelnökének, akinek „áldásos” tevékenysége nyomán
fokozódott az angol-búr ellentét, mely ismét háborús konfliktushoz
vezetett. Anglia akkoriban 370 milliós gyarmatbirodalmával a világ
leghatalmasabb állama volt, és várható volt, hogy a brit korona
fennhatósága alá akarja vonni az aranyban és gyémántban gazdag, búr
szabad területeket is. Az első angol katonai akciót a búrok könnyen
visszaverték, de várható volt a folytatás, ezért fegyverkezni kezdtek,
és a legújabb géppuskákat és ágyukat kezdték vásárolni. Az angolok
meglepődtek a kudarc miatt, de nem akartak lemondani az arany-, és
gyémántlelőhelyekről, ezért ultimátumot adtak a búroknak, hogy önként
hódoljanak meg, ugyanakkor brit katonák átlépték a határt. A búrok a
határidő lejártával nem adták meg magukat, sőt a háborús veszélyre a
két búr köztársaság egyesült és egy tapasztalt, idős tábornokot,
Krügert választották elnökükké. A harcokat 1899. októberében búr
támadás vezette be. Az angol zsoldos csapatok nem bírtak a hősiesen
küzdő búrokkal, ezért kénytelenek voltak jelentős csapatokat
mozgósítani ellenük. A továbbiakban a mintegy 85 ezres búr katonának
hosszú távon esélye nem volt a 450 ezer angollal szemben.
Az angolok úgy gondolták, hogy a háborúnak már karácsonykor vége lesz.
Úgy nevezték: “háború teaidőben”. A búrok ugyancsak biztosak voltak
magukban: – „Ismét megleckéztetjük az angolokat, mint Majubánál” – és
hazaérnek még a szüret előtt. Amikor átlépték Natal tartomány határát,
azt kiabálták, hogy “banánokért megyünk”! De minden másképpen alakult.
Ezt a háborút mindennek lehetett nevezni, csak éppen teadélutánnak nem.
A felkészült búrok fegyvereivel szemben az angol lovasságnak esélye nem
volt. Géppuskákkal, mauserekkel és gyorstüzelő ágyukkal már felvonulás
alatt szétkergették az angol lovasságot.
Három évvel később az angol-búr háborút nevezték a „legkeserűbb,
legkegyetlenebb és legvadabb konfliktusnak, amit fehér emberek vívtak
egymás között a Krími-háború óta”.
Kegyetlen módszereket alkalmaztak a harcoló felek: a búrok a modernnek
számító gerillaharcban tizedelték a brit hadsereget. Az angolok ezután
a gerillák mozgásának megakadályozására kiépítették a kis kőerődök
láncait, amelyeket szögesdrótkerítéssel és telefonnal kötöttek össze. A
háború végére 8000 őrházerőd 6000 km vonalat alkotott, és több mint 50
ezer katona vigyázta. Így a gerillák egyre több területről kiszorultak.
A háború másik találmánya volt a „Commando”! A búroknak nem volt
reguláris hadseregük. Minden polgár otthonában egy jól működő puskát,
30 töltényt, egy lovat és egy nyerget kellett készenlétben tartani,
békében is. Több kerület állt össze egy kommandó létrehozására. Volt,
amelyikben 20 kommandós volt, de volt, amelyikben ezer. E milíciákat
nevezték kommandónak, melyek szabadon mozogtak a britek háta mögött, és
írásos parancsuk (command) volt a Krüger kormánytól, hogy katonai
feladatot hajtanak végre. A brit parlament később úgy döntött, hogy a
kommandóban harcolók a búr reguláris erő részei és elfogásuk esetén
hadifoglyoknak tekintendők ( korában ugyanis simán felkötötték őket).
Az angolok az elején biztosak voltak benne, hogy kétszeres túlerejük
fényes diadalt arat, ám nem így történt. A búrok kezdetben katonailag
erősebbnek bizonyultak, mint a szigetországból érkezett katonák,
elsősorban Botha és Hertzog tábornokok irányításának köszönhetően.
Ezért egymás után érkeztek a hajók a piros zubbonyos brit századokkal,
majd az angolok keményebb hadviselési eszközökhöz nyúltak. A
felperzselt föld taktikáját választva a búrok élelmiszer ellátását és
katonai utánpótlását próbálták meg ellehetetleníteni. De miután nem
bizonyult hatásosnak a búr élelmiszertartalékok és az állatállomány
megsemmisítése, – koncentrációs táborokba zárták a búr nőket és
gyermekeket (az angolok eufemista módon ezeket refugees-menhelyeknek
nevezték). A családtagok internálásától azt remélték, hogy megadásra
készteti a harcoló férfiakat, a feketéket pedig azért őrizték, hogy ne
segíthessék élelemmel és információval a kommandókat. A háború végéig
közel 100 táborban mintegy 220 ezer embert őriztek. Ezekben az angolok
által “önkéntességen alapuló menekülttábor”-nak nevezett
haláltáborokban kíméletlen körülmények uralkodtak, ahol mintegy 28 ezer
ember lelte halálát. A táborokba kényszeríttet búr nők és gyermekek
sorsa nemzetközi felháborodást keltett. Valójában a világ első
koncentrációs táborait a spanyolok hozták létre Kubában
(reconcentrado), nem sokkal a búr háború előtt. A ,,koncentrációs
tábor” elnevezés az amerikai polgárháborúban jelent meg először, de ez
a migráló polgári személyek begyűjtésére vonatkozott. A klasszikus, mai
értelemben vett koncentrációs tábor Chamberlain szüleménye. Ez a
találmány – mint tudjuk – a huszadik század folyamán sajnos igen
„népszerűvé” vált.
Más megközelítés szerint a koncentrációs tábor nem angol vagy spanyol
találmány, hanem magyar. A fáma szerint a szegedi betyárvilág
felszámolásánál alkalmazta Ráday Gedeon kormánybiztos a betyárok
támogatóinak tartott tanyasi lakosság elszigetelésére. Ha nincs civil
támogató lakosság, rokonság, akkor a betyár egyrészt éhen hal, másrészt
egyszerű azonosítani: aki szabadon mászkál, az a betyár, – fel lehet
kötni.
Miközben nálunk a milleneumi ünnepségek zajlottak, Dél-Afrikában Lord
Roberts angol tábornok nyomasztó fölényben lévő hadserege felmentette a
búrok által ostromolt városokat és elfoglalta Transvaal fővárosát,
Pretoriát.
Végül két és félévi véres küzdelem után 1902. május végén kötötték meg
a békét. Tekintettel a világ közvéleményére, a békefeltételek nem
voltak súlyosak: a búrok elfogadták a korona fennhatóságát, minden
fegyvert leadtak, cserébe mindenkit kiengedtek a koncentrációs
táborokból. A britek 22 ezer embert vesztettek, és 100 ezer katona
sebesült meg. 7 ezer búr katona halt meg, és 14 ezer ártatlan fekete
ember vált áldozattá. 110 ezer angol katona esett fogságba, és ebből
kétharmad többször is! A briteket két és fél éven át olyan megaláztatás
érte, mint még soha. A Dávid és Góliát küzdelemben a kontinens szinte
minden országa a holland-német-francia gyökerekkel bíró búrokkal
szimpatizált. A dél-afrikai háború erős hatással volt az európai
nemzetközi viszonyokra is, és nagyban hozzájárult a német-angol
viszonynak a világháború előtti kiélesedéséhez.
A háború a világ minden részéről önkénteseket vonzott Dél-Afrikába.
Nagy-Britannia oldalán ezerszámra harcoltak önkéntesek az angolszász
országokból és a brit gyarmatokról “a királynőért és a birodalomért”.
Itt harcolt Robert Baden-Powell ezredes, a cserkészmozgalom
feltalálója, és a későbbi miniszterelnök, Winston Churchill
haditudósító is (aki több könyvet is írt a búr háborúról, – de erről
majd a következő bejegyzésemben).
A búrok oldalán 400 holland, 300 német, 300 francia katona (benne gróf
de Villebois-Mareuil francia ezredes idegenlégiója), 125 orosz, 100
olasz, 200 ír, vagy 100 skandináv, valamint belgák, amerikaiak és
természetesen magyarok is: az Osztrák-Magyar Monarchia alakulatának
parancsnoka egy bizonyos Illés volt. Gróf Péchy Tibor hadnagy, – az
akkori pápának, XIII. Leónak az unokaöccse, – a 12. közös
huszárezrednél szolgált, amelynek a parancsnoka éppen a walesi herceg
volt! Itt harcolt Bulyovszky Károly huszárhadnagy is, aki haditudósító
is volt, és később a búr háborúról könyvet irt „Boer-angol tűzben”
címmel. Gróf Wass Albert – az író Wass Albert nagybátyja – mindössze 20
éves korában vesztette életét, amikor megpróbált átjutni az angol
frontvonalon a búrokhoz. És milyen az élet, – egy magyar kivételesen az
angolok oldalán harcolt: Vadász Lajos, aki később Dél-Afrikában
telepedett le.
A búrok hálás leszármazottai, nem felejtették el azokat, akik
szabadságharcukban őket segítették: 2000. decemberében, a Natalbeli
Utrecht kisváros múzeumában egy 2000 nevet tartalmazó emléktáblát
lepleztek le, melyen több magyar neve is szerepel.Végül pedig egy vers a búr háborúról, melynek szerzője
Ady Endre:
“Ördöge van Roberts úrnak:
Mindjárt vége lesz a búrnak.
Az a vége minden napnak,
Hogy a búrok jól kikapnak,
Az a vége moll-nak, dur-nak,
Vége lesz a hősi búrnak,
Az a vége. S óh, mi átok,
Gyérülnek a búrbarátok,
Vicc sem terem a búr szóra:
Közeleg a búcsú-óra…
A lapokban ─ óh, mi rém a ─
Megszűnik a legjobb téma,
Szegény búrok… méltán sírunk:
Miről írunk, miről írunk?…”